Betlehemben idén nem lesz karácsony. Kelet-Ukrajnában hó hull ugyan, de hova?
A mi házaink nem azért nem füstölgő romok, mert mi megérdemeljük, amazok meg nem – hanem pusztán azért, mert szerencsénk van. Veczán Zoltán írása.
A háború költsége 2024-ben legalább 50 milliárd sékellel (4250 milliárd forint) több lesz a korábban előre látottnál.
Izrael nem állítja le, hanem még nagyobb intenzitással folytatja a háborút a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben – jelentette ki vasárnap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pártja, a Likud frakcióülésén.
Mindenki azt kérte tőlem, hogy ne álljunk meg, csináljuk végig!
– mondta Netanjahu, majd hozzátette hogy „hosszú küzdelem lesz, amelyhez türelemre, összetartásra és szilárd küldetéstudatra van szükségünk”.
Az izraeli pénzügyminisztérium szakemberei szerint a Hamász elleni háború legalább jövő februárig fog tartani, és a költsége jelentősen növelni fogja az államháztartás hiányát.
A háború költsége 2024-ben legalább 50 milliárd sékellel (4250 milliárd forint) több lesz a korábban előre látottnál, és a költségvetési hiány várhatóan az eredetileg tervezett 2,25 százalékosról 5,9 százalékosra fog nőni.
Ezekről az adatokról parlamenti tájékoztatóján Itaj Temkin, a pénzügyminisztérium költségvetési biztosának helyettese számolt be. A pénzügyminisztérium 19 százalékos gazdasági visszaeséssel számol az idei negyedik negyedévben a harmadikhoz képest, és az évi növekedés az eredetileg 2,5 százalékosra prognosztizáltról várhatóan 2 százalékosra esik vissza idénre vonatkozóan.
Jövőre már csak 1,6 százalékos gazdasági növekedést várnak az elhúzódó háború miatt.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
A mi házaink nem azért nem füstölgő romok, mert mi megérdemeljük, amazok meg nem – hanem pusztán azért, mert szerencsénk van. Veczán Zoltán írása.
Nyitókép: Sven Hoppe / picture alliance via Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.